A fertőtlenítő kapu segít megelőzni a fertőzési gócpontok kialakulását!

Sajnos a Covid-19 járvány második hulláma minket is elért, és a jelek szerint sokkal súlyosabb is, mint a tavaszi volt. A vírus nagyon gyorsan terjed, legfőképpen a zárt, közösségi területeken, ahol sok ember tartózkodik huzamosabb ideig egy légtérben. Ilyenek például a munkahelyek és az iskolák, ezért ezeken a helyeken kiemelt figyelmet kell fordítani a fertőzés bejutásának megelőzésére. A Safe Gate fertőtlenítő kapu ebben segít.

A koronavírus megelőzésében nagyon fontos szerepe van az egymástól való távolságtartásnak, a személyi higiéniának, illetve a megfelelő maszkviselésnek. A három dolog együtt segít megelőzni a fertőzést, de a járvány megállításának érdekében az is elengedhetetlen, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe. A koronavírus terjedésének megakadályozását nehezíti, hogy sok fertőzöttnek, főként a fiatalabbaknak egyáltalán nincsenek tünetei vagy csak nagyon gyengén jelentkeznek, így nem is érzik magukat betegnek. Emiatt elengedhetetlen a fertőtlenítő kapuk használata, ugyanis ezek a kapuk néhány másodperc alatt képesek fertőtleníteni az alattuk áthaladókat, valamint pontos hőmérést is lehetővé tesznek. Így kiszűrhető az is, ha valakinek csak enyhe hőemelkedése van, amit egyébként még nem is vesz észre. A fertőtlenítő kapukat mindenhol érdemes bevetni, ahol fennáll a fertőzési gócpont kialakulása. A fertőtlenítő kapu a testre semmilyen káros hatással nincsen, viszont nagyon sokat tehetünk vele azért, hogy a vírus ne terjedjen tovább. Ha valakinek magasabb a hőmérséklete vagy más tünetek jelentkeznek nála, akkor mihamarabb el kell különíteni, a betegség beigazolódása esetén pedig fertőtleníteni kell az épületet.

A cégünk által kínált fertőtlenítő kapuk rövid szállítási határidőn belül elérhetőek, a telepítésük egyszerű, a hatékonyságuk pedig nagyon magas.

Amennyiben kérdése van, illetve úgy döntött, hogy fertőtlenítő kaput szeretne vásárolni, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken! Lépjen kapcsolatba velünk még ma, hogy mielőbb rendelkezésére bocsáthassuk a vírus terjedése elleni küzdelem egyik fontos eszközét!

A fertőtlenítő kapu használata mindenkinek az érdeke!

Az elmúlt időszakban a koronavírus elleni védekezés volt szinte mindenhol a legfőbb téma. Ma már tudjuk, hogy nagyon fontos az egymástól való megfelelő távolság betartása, a rendszeres, alapos kézmosás, valamint a szájmaszk viselete. A vírus gyorsan terjed a zárt terekben, ezért sajnos könnyen alakulhatnak ki gócpontok az olyan közösségekben, mint például a munkahelyek, irodaházak vagy akár a kereskedelmi, vendéglátó egységek. A felelősség közös, mindenkinek meg kell tennie, amit csak tud, annak érdekében, hogy lassítsuk a járvány terjedését. Ebben a fentiek mellett sokat segít a fertőtlenítő kapuk használata is.

fertőtlenítő kapukat olyan helyeken érdemes használni, ahol sok ember fordul meg, ezáltal nagyobb a fertőzés kockázata is. A berendezések fertőtlenítik az alattuk áthaladó embereket, állatokat, anélkül, hogy ártanának nekik. A fertőtlenítő kapuknak köszönhetően így hatékonyan megelőzhető a gócpontok kialakulása, ami mindannyiunk érdeke. Ajánljuk őket munkahelyek, üzletek, vendéglátó egységek, edzőtermek részére is. A fertőtlenítő kapuk szerepe kettős: az elsődleges feladatuk a fertőtlenítés, de mivel hőmérővel is el vannak látva, ami érintésmentesen megméri a testhőmérsékletet, segítenek abban is, hogy a vírussal már fertőzött személyeket időben kiszűrjük. Így megelőzhető, hogy másoknak tovább adják a fertőzést, ami akár egy teljes munkahely karantén alá kerülését is eredményezhetné, óriási veszteséget okozva a cégnek.

Az általunk kínált fertőtlenítő gépek természetesen nem csak a koronavírus ellen nyújtanak védelmet, hanem más fertőzések ellen is. Magas hatékonysággal működnek, hosszú az élettartamuk, könnyen kezelhetőek és nagyobb forgalmú helyeken is kitűnően alkalmazhatóak.

fertőtlenítő kapu

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és további információt szeretne kérni fertőtlenítő kapuinkról, forduljon hozzánk bizalommal még ma a megadott elérhetőségeinken! Munkatársaink készséggel válaszolnak minden kérdésére, illetve tájékoztatják a megrendeléssel kapcsolatos részletekről.

Ipari padlók tisztítása és felújítása profiktól!

Természetes, hogy otthonunkban rendszeresen tisztítjuk a padlót, és időről időre fel is újítjuk azt, hogy mindig eleget tegyen igényeinknek. A padló ápolására és karbantartására ipari területeken is éppen olyan nagy szükség van, a módszerek, valamint eszközök terén azonban egészen más megoldásokat kell alkalmazni. Alapanyagoktól függően és az adott környezetben jellemző előírások szerint más-más eljárásokat követel az ipari padló tisztítása, illetve felújítása. Ezek közül kiemelkedik az ESD padló tisztítása, felújítása, valamint karbantartása, hiszen ebben az esetben speciális megoldásra van szükség.

Az ESD padló felújítása során az jelent kihívást, hogy a felület megőrizze vezetőképességét, ugyanis bizonyos környezetben ez a munkavédelmi előírások alapvető része. Az ilyen ipari padlók felújítása egy komplex folyamat, mely során a szakemberek az alapos tisztítást követően egy speciális emulziót visznek fel a felületre. Ennek célja, hogy ápolja a padlót és megvédje a gyors visszaszennyeződéstől, de eközben nem képez szigetelőréteget, így az meg tudja tartani elektrosztatikus vezetőképességét. A megfelelő termék alkalmazását követően nem jelent gondot az ipari padló tisztítása a mindennapokban, valamint a fertőtlenítés sem akadály, ahol az előírás.

Önnek is szüksége lenne egy szakértő csapatra ESD padló tisztítására és felújítására? Az ÁM System Bt. tudja a megoldást! Cégünk bármilyen típusú ipari padló felújítását, valamint tisztítását vállalja, így nem jelent gondot számunkra az ESD padlók ápolása és karbantartása sem. Ha szeretné megtudni, pontosan hogyan és milyen termék használatával végezzük munkánkat, látogasson el www.amsystem.hu weboldalunkra, ahol bővebben tájékozódhat tevékenységünkről! Amennyiben szolgáltatásainkat és referencia munkáinkat meggyőzőnek találta, bízza ránk az ESD padló felújítását, és forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink egyikén! Munkatársaink várják megkeresését a +36-70-339-3555-ös telefonszámon, valamint az info@amsystem.hu e-mail címen!

Fertőtlenítő takarítás: ha fontos a tökéletes biztonság

A járványhelyzet ugyan elcsendesedett, ám csak akkor marad ennyire alacsony a napi fertőzések száma, ha továbbra is fenntartjuk azokat a szokásokat, amelyeket a veszély idején kénytelenek voltunk alkalmazni a fertőzés elkerülése érdekében. Persze valamennyire enyhülnek az intézkedések, ám a maszkok hordása bizonyos helyeken még mindig kötelező, és a kézmosás fontossága sem csökkent. A tökéletes tisztaság és biztonság érdekében a fertőtlenítő takarítást is érdemes magas szinten folytatni, hiszen a fertőzésveszély csakis így tartható alacsony szinten.

Fertőtlenítő takarításra nem csupán az otthonokban, de gyakorlatilag mindenhol szükség van, és ez kiemelten fontos az olyan helyeken, ahol minden nap sokan fordulnak meg: az irodaházakban, a bevásárlóközpontokban, a közintézményekben, és még hosszasan lehetne sorolni, mennyi épületben. A rengeteg ember ugyanis mind egy-egy rizikóforrás, és ha nem is lehet teljesen kiküszöbölni a problémát, ám a szintjét mindenképpen lehetséges csökkenteni a fertőtlenítő takarítás által. Így biztonságosabbak lehetnek az épületek, és mind az ott dolgozók, mind a látogatók egészsége hatékonyabban védhető.

takarítás

Vannak természetesen olyan épületek is, amelyek a járványhelyzettől függetlenül, folyamatosan fertőtlenítő takarításon kell, hogy átessenek: ilyenek az egészségügyi intézmények, azaz a kórházak, a rendelők és a különféle magánpraxisok. Bármelyikről is legyen azonban szó, az alaposság, illetve a hatékony fertőtlenítőszerek használata elengedhetetlen, ahogy a gyakorlat és a szaktudás is szükséges.

Amennyiben fertőtlenítő takarításra lenne szüksége, válasszon bennünket! Cégünk komoly tapasztalattal rendelkezik a fertőtlenítés és más takarítási feladatok elvégzése terén, így, ha egészségügyi szempontból a tökéletes biztonság a célja, érdemes bennünket választania. Ha kérdése lenne a fertőtlenítő takarítással, vagy egyéb tevékenységeinkkel kapcsolatban, valamint, ha szeretné megrendelni szolgáltatásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

A járványhelyzet ugyan elcsendesedett, ám csak akkor marad ennyire alacsony a napi fertőzések száma, ha továbbra is fenntartjuk azokat a szokásokat, amelyeket a veszély idején kénytelenek voltunk alkalmazni a fertőzés elkerülése érdekében. Persze valamennyire enyhülnek az intézkedések, ám a maszkok hordása bizonyos helyeken még mindig kötelező, és a kézmosás fontossága sem csökkent. A tökéletes tisztaság és biztonság érdekében a fertőtlenítő takarítást is érdemes magas szinten folytatni, hiszen a fertőzésveszély csakis így tartható alacsony szinten.

Fertőtlenítő takarításra nem csupán az otthonokban, de gyakorlatilag mindenhol szükség van, és ez kiemelten fontos az olyan helyeken, ahol minden nap sokan fordulnak meg: az irodaházakban, a bevásárlóközpontokban, a közintézményekben, és még hosszasan lehetne sorolni, mennyi épületben. A rengeteg ember ugyanis mind egy-egy rizikóforrás, és ha nem is lehet teljesen kiküszöbölni a problémát, ám a szintjét mindenképpen lehetséges csökkenteni a fertőtlenítő takarítás által. Így biztonságosabbak lehetnek az épületek, és mind az ott dolgozók, mind a látogatók egészsége hatékonyabban védhető.

Vannak természetesen olyan épületek is, amelyek a járványhelyzettől függetlenül, folyamatosan fertőtlenítő takarításon kell, hogy átessenek: ilyenek az egészségügyi intézmények, azaz a kórházak, a rendelők és a különféle magánpraxisok. Bármelyikről is legyen azonban szó, az alaposság, illetve a hatékony fertőtlenítőszerek használata elengedhetetlen, ahogy a gyakorlat és a szaktudás is szükséges.

Amennyiben fertőtlenítő takarításra lenne szüksége, válasszon bennünket! Cégünk komoly tapasztalattal rendelkezik a fertőtlenítés és más takarítási feladatok elvégzése terén, így, ha egészségügyi szempontból a tökéletes biztonság a célja, érdemes bennünket választania. Ha kérdése lenne a fertőtlenítő takarítással, vagy egyéb tevékenységeinkkel kapcsolatban, valamint, ha szeretné megrendelni szolgáltatásunkat, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Mi a drága és mi az olcsó ajánlat?

Az ár csak egy dolog! Legfontosabb a műszaki tartalom és az ár-érték arány!

Az ajánlatban legfontosabb a munka részletes leírása, de azt el is kell végeztetni, ne csak a papíron szerepeljen.
Minél több fokozatban csiszolják a márványfelületüket, annál szebb és tartósabb lesz a márványpadlójuk, de természetesen ezáltal az ár is magasabb, akinek az ára alacsonyabb az kevesebbet is csiszol a felületen.

Friss saját tapasztalat :

  • 10%-al olcsóbb árat választottak helyettünk,de 2 hét után drasztikus mattulás indult el.
    Kihívtak szakértőként és kiderült, az ajánlat 6 lépcsős csiszolást tartalmazott, a valóságban jó ha 2-3 fokozatot végeztek el.

Ez azt jelentette, hogy 90%-os áron kaptak egy 50%-os munkát.

Tehát az olcsó ajánlat egy nagyon drága kiadás lett, mert 3 hét után újra kellett csinálnunk a felületet.
Ha van ezzel kapcsolatban véleménye, esetleg rossz tapasztalata kérem ossza meg velünk:

Hogyan válasszunk vállalkozót márványcsiszoláshoz?

A márványcsiszolás nagy szakértelmet kíván. Ennek ellenére nagyon sok új és régi, hozzá nem értő cég próbálkozik foglalkozni ezzel a mesterséggel.
Először is mindenki legyen tisztában azzal, hogy márványfelületük egy nagyon komoly érték. Hozzávetőlegesen 15-25000Ft forint bekerülési ára van
1 négyzetméter márványpadlónak, így azt gondolom,ezen ne kísérletezzen senki, aki nincs maximálisan felkészülve, erre a feladatra.

Az ajánlatkérés előtt kérjenek:

  • megtekinthető referenciamunkát
  • leinformálható referenciákat / kit lehet felhívni név szerin /
  • megfelelő szakmai múltat /alapítás éve,visszatérő megrendelők név szerint,saját alkalmazottak száma /
  • megfelelő értékű felelősségbiztosítást / hány milliós biztosítása van egyszeri károkozás esetén /
  • saját gépparkról igazolást / sokan bérlik a gépet, ez már egy komoly ellenérv /

Ezen felül a legegyszerűbb megoldás az ingyenes próbamunka kérése, ami a legjobb bizonyíték a cég hozzáállására, munkája minőségére.
Fontos dolog: az ajánlatot a legkopottabb területen kell elvégeztetni!

Friss saját tapasztalat:

  • az ellenlábasunktól kértek mintafelületet egy olyan helyen ahol minimális mattulás volt, így a próba jól sikerült, igaz csak harmadszorra.
    A munkát az olcsóbb ár miatt megkapták, de a kopott területeken a minőség épphogy elfogadható lett, de a gyors visszamattulás óriási többletkiadást eredményezett.

Csak javasolni tudom az alapos körültekintést.

Ha van ezzel kapcsolatban van véleménye, esetleg rossz tapasztalata kérem ossza meg velünk

Egy történet rólunk

Cégünk múltja, stabilitása és sok lábon állása miatt szerencsére csak részben érintette a koronavírus miatti leállás szolgáltatásainkat, bevételeinket.

Kihasználtuk a "nemkivánt" helyzetet.
Bővítettük szolgáltatásainkat fertőtlenítő technológiákkal. A piacon lévő legmodernebb
és legmegbízhatóbb gépeket és fertőtlenítő szereket állítottuk megrendelőink szolgálatába.
Gépeink alkalmasak felületi, légkondicionáló és levegő tisztításra egyaránt.

Egyik gépünket a Sote rendelkezésére bocsájtottuk,ahol 3 hónapig vizsgálják a különböző területeken történő hatásmechanizmusát és a környezeti hatásait, mert a piacon talált legjobb fertőtlenítőszert tesztelik az általunk alkalmazott technológiával.

Ezen felül teljes weboldalunkat fantasztikus módon megújítottuk, aktualizáltuk a mai legmagasabb technikai követelményeknek és esztétikai megjelenésnek. Remélem mindenkinek elnyeri tetszését.

A legnagyobb robbanás 3 új reklámfilmünk leforgatása volt, aminél külön köszönet a New York Palace és a Victoria Boutique Hotelnek valamint a Happykids óvodának, ahol rendkívüli precizitással rendelték meg fertőtlenítő szolgáltatásunkat, hogy újranyitásuk a legnagyobb biztonságban történhessen a kis jövevények és a saját dolgozóik részére egyaránt.

TOP

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás